Az úsztatott szárazpadló nem más mint egy cementlap aminek a méretei megegyeznek a hagyományos gipszkarton méreteivel. Anyag összetétele miatt teljesen vízálló réteget tudunk fedésként kialakítani ami helyettesíteni tudja a felső 5-6 cm es beton réteget. Nagy előnye, hogy különösebb szakmai hozzáértés nélkül is a helyszínen könnyedén méretre tudjuk szabni és rövid idő alatt a fedést el lehet végezni.

Az infra padlófűtés rendszer telepítése után a burkolat kialakítása következik. Száraz építés technológiának köszönhetően az úsztatott száraz padló amelyet Németországban már hosszú évek óta alkalmaznak napokkal megrövidítheti a munkálatok befejezését. Különösen nagy előnye, hogy a téli hideg időszakban nem kell várni a beton száradásával hetekig hanem másnap már burkolható a felület. 

Kivitelezése:

Fontos hogy a lapokat kötésben egymás mellett lerakva 1 cm-es rések elhagyásával kell egymás mellé letenni. Amikor a méretezés megtörtént a felső felületet mély alapozni kell amit hengereléssel lehet a leggyorsabban elérni. Ennek az a célja, hogy a felületet tapadóvá, ragaszthatóvá tenni. Amikor ezzel elkészültünk, akkor a teljes felületet dryvit hálóval telibe kell teríteni, majd flexibilis csemperagasztóval a hálóval együtt vékony egyenletes réteggel a teljes felületet bevonjuk, a hézagok kitöltésével.

Amikor ezt a műveletet befejeztük érdemes 2-3 napot várni amíg a ragasztó teljesen hozzá nem köt a lapokhoz. Ezután meg kell vizsgálni hogy maradt e olyan rész a lapoknál ami egyenletességet okoz és ez miatt esetleg mozoghat a felület. Ilyenkor 2 megoldás van, Vagy eltörjük a lapot azon a vonalon ahol a billegést észleltük, vagy pedig ha alatta nincs infra fűtőfólia, akkor beütö dübellel az alsó betonhoz rögzítjük,

Úsztatott száraz padlónál az alábbi rétegrend vastagsággal kell számolni a befelé nyíló ajtók alsó szélének magassága miatt.

 

Meglévő alap felület
xps laminált padló alátét 5 mm
Hő tükör 3 mm
Új generációs infra fűtőfilm 0, 03 mm
PE védőfólia 0, 01 mm
Widywall Úsztatott szárazpadló 12 mm
Drywit háló 1 mm ( homlokzati szigetelésnél használják )
Aljzatkiegyenlítő ( Flexibilis)

Burkolásnál, ha hidegburkolatot használunk, akkor ügyeljünk, hogy flexibilis ragasztóval történjen meg a ragasztás.

Meleg burkolatnál, érdemes a laminált burkolat alá perforált laminált padló alátétet tenni, amin keresztül a hő át tud jönni.