Az infrapanel ideális választás, ha gyorsan és nem nagy befektetéssel szeretnénk kialakítani lakásunkat modern elektromos fűtési rendszerrel. Az infra fűtőpanel nemcsak hatékony, de látványos megoldást is nyújthat az otthonunknak vagy akár lehet a szoba dísze is.
Röviden összefoglalva:
az infrapanelnek a lényege az elektromágneses hősugárzás. A speciális összetevőkből áll előlapon található részecskék megkönnyítik az infrasugarak szétszóródását, így az adott fűtőfelületet úgymond többszörösére növekedhet. Sokoldalú felhasználást tesz lehetővé, mivel az infrapanel mennyezetre vagy akár falra is telepíthető. Mostanában (a panelelőlap szerint) 2 féle típust lehet találni a piacon:
Van az úgynevezett hagyományos technológia, az újabb, pedig a sík felületű infrapanel
Véleményünk szerint természetesen az utóbbi a hatékonyabb.
Nem kérdés, hogy az elektromos fűtés témakörében az infrapanel az egyik legmodernebb megoldás, éppen ezért több előnye is van. Kezdhetjük a sort például azzal, hogy az infrasugarak a falakat, a padlót és a tárgyakat is felmelegítik, hiszen azok sugárzáselnyelő képessége nagyobb, mint a levegőé, így ezek hőtároló közegként funkcionálnak majd. Ez a részleges hőtárolási lehetőség még az elektromos fűtési rendszerek között is különleges.
Másik előnye, hogy nem keringeti a levegőt a szobában, így azoknak, akiknek a szálló por allergia vagy asztma miatt gondot okoz, azoknak jó megoldás lehet a fűtésszezonra. A fogyasztása később még részletesebben kitérünk, de azt már itt megemlítjük, hogy egy elektromos kandalló vagy egy nagyobb teljesítményű elektromos fűtőtest jóval többet fogyaszt, mint az infrapanel.
Amikor ilyen alternatív fűtőegységekről van szó, rögtön felmerül az infrapanel fogyasztás kérdése
– az energia felhasználást akár mondhatjuk nem túl előnyösnek is, mivel kétségtelen tény az hogy, nem ez a legolcsóbb fűtés megoldás a gázhoz képest. Természetesen az infrapaneles fűtés fogyasztása többek közt attól is függ, hogy milyen az épületünk energetikai besorolása van. Jó hőszigetelt épületnél tkevesebbet működik a rendszer rossz hőszigeleésnél viszont sajnos tovább tart a működés. Függ attól is, hogy milyen a fűtés szokásunk és mennyit tartjuk bekapcsolva, de egy jól megválasztott elektromos fűtés fogyasztása optimalizálható. Nagyon fontos megjegyezni azt is, hogy az infrapanelek felülete akár 90-100 fokig is felmelegedhet, ezért ahol kisgyerekek vagy háziállatok vannak a családban ott fokozott veszélyt jelnthet. Érdemes ilyenkor arra ügyelni, hogy számukra ne legyen elérhető magasságba a beépiítés.
Az infrapanel árak mérettől, teljesítménytől és technológiai fejlettségtől függően változnak, de a legnagyobb különbséget mégiscsak a már korábban említett szempont határozza meg: a sík felületű újgenerációs infrapanelek valamivel drágábbak, hiszen aktív hőleadó felülettel rendelkeznek, a kilencvenes években fejlesztett kerámiaszemcsés technológia ezzel szemben olcsóbb.
Az alábbi linkre kattintva találhatja meg a web áruházban
Értelemszerűen a konkrét fűtőigény olyan tényezőktől is függ, amiket lehetetlen vagy csak nagyon bonyolult módon lehet kiszámolni. Az időjárást és átlaghőmérsékletet nyilvánvalóan nem lehet előre látni, de attól is függ az energiaigény, hogy hány oldalról van fűtve a lakás, de a nyílászárók szigetelésén is sok múlik. Főszabályként ugyanakkor azt lehet mondani, hogy a szoba alapterületét fel kell szorozni a belmagassággal, az így kapott légköbmétert pedig 35-tel, a végső eredmény pedig a szükséges teljesítmény lesz wattban. Nézzünk is egy példát!
15 (alapterület) * 2,70 (belmagasság) * 40 (szorzó) = 1600 watt
Egy ötven négyzetméteres, három méteres belmagasságú lakásnak tehát 5250W igénye van, amit már kedvünk szerint oszthatunk fel több fűtőegységre. Azt persze jó észben tartani, hogy törekedjünk a minél nagyobb lefedettségre, illetve tárgyakkal semmiképp se árnyékoljuk le a paneleket!
Mint korábban említettük már, az infrapanel az energiatakarékos fűtés alternatívái közé tartozik, így az infra fűtés havi költsége nem tud annyira elszállni, mintha végig elektromos radiátort használnánk, de semmiképp se számítsunk arra, hogy a gázalapú fűtéssel fel tudná venni a versenyt. A panelek teljesítményéből és az üzemidőből könnyen ki lehet számolni a pontos értéket, de azért javasoljuk, hogy szakember segítségét is kérjük ki, nehogy kellemetlen meglepetés érjen minket – legyen szó túl hűvös lakásról vagy túl magas rezsiről!
Cikkünk végére érve egy gyors áttekintést még szeretnénk tenni az infrapanel típusok között, hiszen amennyit beszéltünk a technikai paraméterekről, legalább annyit is lehet beszélni a formatervezésről és egyéb hasznos funkciókról. Az infrapanel mennyezetre és falra is telepíthető. Eddig inkább lakásfűtésről volt szó, de létezik már infra hősugárzók is, ami praktikus kiegészítője tud lenni a teraszon eltöltött hűvösebb őszi estéknek.
- Fotó mintás infrapanel